Köszöntő

botond küldte be 2018. 03. 26., h - 23:20 időpontban

Üdvözöllek a linuxportal.info honlapon!

Péter Botond vagyok, informatikus, programozó és webfejlesztő.
A programozást még 1985-ben kezdtem egy Commodore 64-es számítógépen, majd később, középiskolás koromban ('93-as években) ismerkedtem meg a Linuxszal. Azóta volt még néhány próbálkozásom a rendszerrel, de végül mindig elterelődött róla a figyelmem. Aztán az utóbbi néhány évben – sok év kihagyás után – újra nekiálltam a Linux tanulásának, mert a munkám (és egyben ma már a hobbim is) szükségessé tette. Így most már szinte főállásban foglalkozhatok vele.

Jelenleg egy dedikált szervert bérlek, amin több saját projektet is üzemeltetek, többek között ezt a weboldalt is. A szerver felügyeletét is magam végzem, ami plusz munkát kíván, cserében sok új dolgot tanulhatok, ezért egyre szívesebben csinálom. Így gyakorlatilag nagyon csekély Linux tudással egyből a mély vízbe kerültem, ami rákényszerített, hogy az éles helyzetekben gyorsan tanuljak. Ennek utólag örülök is, mert jobb fejlődési eredményeket sikerült elérnem, mintha csak a szakkönyveket lapozgattam volna.

A munkám során elvégzett feladatokat, új megoldásokat és megoldott problémákat lejegyzetelem, hogy könnyebben megjegyezhessem, és ha később hasonló feladattal kell szembenéznem, a tanultak és a jegyzeteim segítségével könnyebben és rövidebb idő alatt megoldom azt. Idővel ezek a jegyzetek felszaporodtak, így szükségessé vált a rendszerezésük, hogy könnyebben megtaláljam amire éppen szükségem van. Innen jött az ötlet, hogy készítek egy oldalt ahova  apránként, kategorizálva, felcímkézve felteszem őket leírások, cikkek formájában, hátha másoknak is segítséget nyújtanak.

Ezt az oldalt tehát egyrészt ezért hoztam létre hogy itt megoszthassam másokkal a korábban és frissebben szerzett tapasztalataimat, másrészt pedig szeretném közben jobban megismerni a Drupal CMS rendszert is, amiből ez az oldal is készült. Így most nem az oldal fejlesztésével kell foglalkoznom, hanem jobban tudok inkább a munkára és a tartalomra koncentrálni.

Linux gurunak tehát nem mondanám magam, inkább lelkes amatőrnek, aki szívesen és gyorsan tanulja az újabb dolgokat. Így a munkám egyben a hobbim is. :)

Célom a Linuxból megszerzett ismereteim folyamatos bővítése, és egyben ezeknek az ismereteknek a továbbadása mások számára.

Az oldalra felkerülő leírások egy része más weboldalakról származik, – amikből én is elsajátítottam a szükséges tudásanyagot – ezeket minden esetben magam is újra elkészítem, letesztelem, kommentálom, kiegészítem, stb, mert csak így jelenthetem ki biztosan, hogy működik. A leírások másik része pedig saját receptek alapján készül. Minden esetben készítek hozzájuk képernyőképeket, kommenteket, stb. Valamint igyekszem igényesebb, színvonalasabb formában és áttekinthetően tálalni mindezt.

A leírásokban különböző ikonokkal ellátott kiemelési paneleket használok, melyek segítenek áttekinthetőbbé tenni a tartalmat. Ezekről itt tájékozódhatsz.

Ha bármi kérdésed, észrevételed van a cikkekkel, leírásokkal kapcsolatban, (regisztráció után) a hozzászólásokban jelezd bátran.

Bízom benne, hogy az itt lévő, folyamatosan bővülő tartalom az olvasóknak is segítséget nyújt majd.

További kellemes időtöltést kívánok!