Hogyan készítsünk rendszerindító pendrive-ot a Rufus programmal

botond küldte be 2018. 04. 21., szo - 15:20 időpontban

Tartalom

 

Bevezető

Régebben macerásabb volt nekiállni egy operációs rendszer telepítésének. A letöltött (általában) ISO képfájlt ki kellett írni CD lemezre, ami az elején lassú volt, aztán jöttek az újabb, gyorsabb és olcsóbb CD/DVD írók, amikkel már pár perc alatt ki lehetett írni az operációs rendszer telepítőjét. Ezzel párhuzamosan persze a telepítők mérete is hízott, ahogy jöttek ki az újabb Windowsok/Linuxok, így már csak DVD-ken fértek el a nagy telepítők. A DVD korszaknak volt még néhány hátránya is, többek között, hogy karcolódtak a lemezek, így nem voltak időtállóak, ha nem vigyáztunk rájuk kellőképpen. És persze az is hátrány volt, hogy egyszer használatosak voltak ezek a telepítők. Így ha egy operációs rendszer kifutott, elavult, a telepítő lemez is porosodhatott a szekrény mélyén, vagy a szemétben végezte.
És akkor még a még korábbi DOS-os, floppy lemezes korszakot nem is említem...

Ma már szerencsére más a helyzet. Most már vannak USB 2-es, 3-as portok is amiken keresztül igen gyorsan lehet feltelepíteni bármilyen operációs rendszert, mert a számítógépek tudnak bootolni USB-ről is.

Most, hogy túl vagyunk egy kis nosztalgián, lássuk, hogyan tudunk telepítő pendrive-ot készíteni a Rufus nevű ingyenes programmal.

 

Ennek a leírásnak időközben elkészült a frissebb verziója. Aki viszont a régebbi verzióval dolgozik, használja bátran ezt a leírást.

 

 

Rufus program beszerzése

Töltsük le a legfrissebb Rufus programot az oldaláról: https://rufus.akeo.ie/
A program telepítést nem igényel, egyből indítható.

 

Bootolható telepítő pendrive készítése

E leírás készítésekor nálam a Rufus 2.18-as verzió a legfrissebb (2017.11.07-es kiadás).

Indítás után bejön az egy panelből álló program:

Rufus - Kezdőkép

 

Beállítások

  • Eszköz: Válasszuk ki a cél pendrive-ot, amire a telepítőt szeretnénk készíteni.
  • Partíciós séma és cél rendszer típusa: Hagyjuk alapértelmezetten, ahogyan a képen is látható
  • Fájlrendszer: Alapbeállítás
  • Klaszter méret: Alapbeállítás
  • Új kötetcímke: Adjunk meg valami nevet, pl a telepítő rendszer nevét, verzóját, vagy hagyjuk üresen.

 

Formázási beállítások

  • Gyorsformázás: Be 
  • Bootolható lemez készítése: Itt válasszuk ki az ISO képfájlt, majd mellette a tallózóikonnal válasszuk ki a képfájlt.
  • Kiterjesztett címke és ikon fájlok létrehozása: Maradhat.

Az ISO képfájl betallózásakor a program kitölti az Új kötetcímke mezőt az ISO fájlban lévő címmel, tehát fentebb nem szükséges megváltoztatni.

 

Indítás

Rufus - Indítás - Letöltés szükséges

Indításkor a pendrive-ra írandó operációs rendszertől függően (nálam a 8.10-es Debian Netinstall) megjelenhet egy panel, amin jóvá kell hagyni bizonyos letöltéseket. A Rufus-nak le kell töltenie néhány fájlt ami a bootolható rendszer összeállításához szükséges, ezért itt nyomjunk Igen-t.

 

Rufus - Indítás - ISOHybrid képfájl észlelve

Ezután rögtön elő is ugrik egy másik ablak, itt hagyjuk az ajánlott opción, majd nyomjunk OK gombot.

 

Rufus - Indítás - Törlési figyelmeztetés

És már csak a figyelmeztető ablak van hátra, amiben tájékoztat, hogy az egész pendrive tartalma menni fog a levesbe. De még ettől sem ijedünk meg, ezt is leokézzuk.

 

Rufus - Indítás - Fájlrendszer készítéseRufus - Indítás - ISO fájlok másolása

És itt már elindul a fájlok másolása. Nálam körülbelül 5-6 perc alatt írta fel a 260 Mb-os képfájlt.

 

Készen is van a bootolható pendrive, amivel már kényelmesen telepíthetjük kedvenc operációs rendszerünket.