Bootolható pendrive készítése a Rufus 3.3 segítségével

botond küldte be 2018. 10. 22., h – 13:24 időpontban

Tartalom

 

Bevezető

Itt próbáljuk ki az újabb Rufus programmal történő bootolható pendrive elkészítését. Korábban már készítettem erről egy másik leírást, ami még a Rufus 2.18-as verziójával készült, de azóta eltelt egy kis idő és már egy főverziót is ugrott a program, valamint újabb funkciók is kerültek bele. Ezért megérdemel egy újabb bemutatót. És mivel én is most próbálom ezt a verziót először, így egy kicsit teszt jellege lesz ennek az útmutatónak, amiben kipróbálom az új gombokat, funkciókat is.

Most tehát a Rufus 3.3-as verziójával fogok bootolható pendrive-ot készíteni, amire egy Debian 9.5 Live operációs rendszer fog felkerülni KDE asztalkörnyezettel. De kiválóan alkalmas még a Debian 8 (Jessie) vagy a Debian 9 (Stretch) minimális szerver telepítőkészletének összeállításához is.

Épp aktuálissá vált az asztali gépem újratelepítése (Win7 leváltása Debianra), ezért amúgy is el kell készítenem ezt a pendrive-ot, akkor már írok róla egy kis leírást.

 

Frissítés (2023-12-04):
Elkészült a leírás frissebb változata:

 

 

Rufus program beszerzése

Töltsük le a legfrissebb Rufus programot az oldaláról: https://rufus.ie/
Jelenleg a 3.3.1400-as verzió a legfrissebb (2018-09-17-es kiadás)

 

Bootolható telepítő pendrive készítése

Indítsuk el a programot, ekkor egyből megjelenik a fő panel. Már első ránézésre is észrevehető néhány újabb funkció (az általam legutóbb használt és ismert 2.18-as verzióhoz képest). Ezekre is kitérünk menet közben.

Eszköz tulajdonságai

Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 főablaka

Eszköz: Itt lehet kiválasztani a cél pendrive-ot. Nálam éppen egy 9.2-es Debian telepítő van bent, ezért annak a címét írja ki.

A legördülő mellett jobbra van egy floppy lemez ikon. Ezzel lehet a pendrive tartalmát lemezkép formában lementeni. Ez egy új funkció a korábban bemutatott verzióhoz képest. Nagyon hasznos, ezzel tudjuk backup-olni a pendrive-unkat, ha éppen egy másik operációs rendszer telepítőjét szeretnénk feltenni, de a régit is meg akarjuk tartani. Az ikonra kattintva bejön egy szokásos "Mentés másként" típusú ablak, ahol meg kell adni a kimeneti fájl nevét. Én most ki is próbálom, készítek egy mentést a pendrive-om jelenlegi tartalmáról. A fájl helyének kiválasztása után nincs több kérdés, hanem elindul a főpanel alján az Állapot résznél a folyamatjelző:

Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - Lemezkép mentése funkció

Miután végigment a folyamatjelző, kész állapotra váltott vissza és lementett egy 15 gigás .vhd kiterjesztésű fájlt, amit természetesen vissza is lehet tallózni a boot pendrive készítésénél, tehát oda-vissza működik a dolog.

Egyetlen apróságot találtam itt, ami zavaró lehet, hogy a 16 Gb-os pendrive teljes egészéről csinált egy képfájlt, mindegy hogy azon mekkora volt eredetileg a rajta lévő tartalom. Tehát telepítők archiválására nem a legmegfelelőbb választás, főleg ha nagy pendrive-unk van, mivel az üres helyet is "lementi". Persze ez így is van rendjén, a képfájlokat így lehet elkészíteni, hogy minden egyes byte-ot lementünk a médiumról, beleértve az üreseket is.

Összességében ez egy nagyon praktikus funkció, pláne ha az ember gyakran cserélgeti az oprendszer telepítőit.

Tovább haladva a panelen a Boot kiválasztása legördülő jön:

Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - Boot kiválasztása

Itt lehet többféle boot rendszer közül választani, vagy a lemezképben lévőt meghagyni. Hagyjuk is ezen a beállításon, hiszen az operációs rendszerek telepítői tartalmazzák a számukra megfelelő indító részt.

A kiválasztás gombra kattintva lehet betallózni a lemezképet. Én itt beállítom a 9.5-ös Debianomat.

A betallózás után még van néhány beállítási lehetőség:

  • Partíciós séma: MBR vagy GPT. Itt a lényeg, hogy a telepítendő célszámítógép milyen rendszerű (BIOS vagy UEFI), ugyanis amelyik rendszerrel működik a gép, ugyanabban a rendszerben kell nekünk is felírni a boot pendrive-unkat, hogy elinduljon a telepítő.
    Régebbi BIOS-os gépeknél az MBR (Master Boot Record)-ot válasszuk.
    Újabb, UEFI képes számítógépre történő telepítésnél viszont válasszuk a GPT opciót.
    Lényegében a kezelhető partíciók méreténél van különbség: BIOS-os gép MBR partícióval max 2 TB-os partícióról tud bebootolni, másodlagos partícióból pedig 4TB-ot tud kezelni, míg az újabb UEFI-s gépek GPT partícióinál már nem ilyen alacsonyak ezek a korlátok.
    Továbbá a régi BIOS alapokon működő MBR partíciós séma maximálisan csak 4 elsődleges partíciót tud kezelni. Tehát ha több operációs rendszert tervezünk telepíteni a számítógépre, ezt is vegyük figyelembe.
    Ezek alapján döntsük el, hogy melyik módban telepítjük a számítógépet.
  • Cél: Itt az előző beállítástól függ, hogy mit ajánl fel: MBR kiválasztásánál csak a "Bios vagy UEFI" opció érhető el, GPT választásánál pedig csak az "UEFI (nem CSM)" lehetőség lesz elérhető.
    Ha nem vagyunk benne biztosak, akkor választhatjuk a (régebbi) MBR szabványt, mert azt az újabb gépek is elkezelik, de ilyenkor maximum 2 TB lehet a boot partíció, amire telepítjük a rendszerünket.
  • USB eszközök kilistázása: Ezzel az opcióval felsorolja az USB-s merevlemezeket is, amikre szintén tud bootolható telepítőt írni. Hagyjuk üresen.
  • Javítások hozzáadása régi BIOS-okhoz (extra partíció, igazítás, stb.): Ez az opció a régebbi BIOS-okhoz ad nagyobb fokú kompatibilitást. Hagyjuk üresen, hacsaknem nagyon régi a gépünk.
  • Rufus MBR használata BIOS azonosítóval: Ez az opció csak a régi DOS-os Boot opciók kiválasztásakor érhető el.

Formázási beállítások

  • Kötetcímke: Itt kell megadni a partíció nevét. A képfájlok betallózásakor ezt kitölti a saját beállítására, de módosítható.
  • Fájlrendszer: Itt jó a FAT32, ez most csak a telepítőre vonatkozik. Az operációs rendszer telepítésénél majd be lehet állítani a gép fájlrendszerét.
  • Klaszter mérete: Hagyjuk alapértelmezésen
  • Gyorsformázás: Ezt bejelölhetjük, így nem kell sokat várni egy nagyobb pendrive-nél sem.
  • Kiterjesztett kötet és ikonfájlok használata: Ezt is hagyjuk beállítva.
  • Rossz blokkok keresése: Itt feltételezzük hogy hibátlan az adathordozónk, így gyorsabb, ha nem kapcsoljuk be.

 

 

    Állapot

    Itt a folyamatjelző fogja mutatni a formázás haladását. A panel bal alsó sarkában lévő ikonok:

    • Kis földgömb ikon: Alkalmazás nyelvének megváltoztatása. Rákattintva előjön egy hosszú választó lista a nyelvekkel.
    • Infó ikon: Alkalmazás információk megjelenítése. Kattintására előjön egy infó panel a verzióval és a liszensz szöveggel.
    • Beállítások ikon: Itt előjön egy kis beállítópanel, ahol a frissítések beállításai vannak:

    Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - Beállítások panel

    • Napló megjelenítése ikon: Erre kattintva előjön egy napló ablak, amiben tárol minden eddigi műveletet és különböző adatokat a beállításokkal kapcsolatban.

    Indítás

    Ha minden jól be van állítva, akkor jöhet az indítás!

    A Debian telepítésénél most is kiadja ugyanazt az értesítőablakot, mint korábban:

    Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - "Letöltés szükséges" panel

    Itt természetesen az igen-t választom.

    Ezután most is előjön a következő panel, ahogyan a korábbi verziónál is:

    Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - "ISOHybrid képfájl észlelve" panel

    Itt leokézom az ajánlott opciót.

    És végül a figyelmeztető panel, ami felhívja a figyelmet az adatok végleges törlésére:

    Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - Figyelmeztető panel

    Itt is OK, és ezután már jön a formázás és a fájlok másolása:

    Bootolható pendrive készítése - Rufus 3.3 - Fájlok másolása

    Itt kicsit másképp megy a folyamatjelző, mert az elején hamar felkúszik és a vége felé pedig úgy tűnik hogy megállt vagy lefagyott, amikor a nagy méretű ISO fájlokat másolja. De pár percnyi (látszólag) egy helyben állás után gyorsan eljut a 100%-ig és kész állapotra vált.

     

    Összegzés

    Összességében számomra hozta az elvárt szintet ez az új verzió, és még afelett egy kicsit. A lemezkép lementése funkció az különösen tetszik benne.

    A program gyors, megbízható, így alapkelléke minden telepítőkészletnek.